|
Baumgartner, Isidor
Pasztorálpszichológia
Kiadó: Párbeszéd (Dialógus) Alapítvány
Témakör: vallás
Méret: B5
Oldalszám: 680
Borító: keménytáblás
ISBN: 963 206 509 3
A hazai érdeklődők eddig csak kevés magyar nyelvű pasztorálpszichológiai
irodalomhoz juthattak hozzá, és a tájékozódást nehezítette a
pasztorálpszichológiával kapcsolatos számos vita is. Sok részletkérdés
már-már a vallásos közérdeklődés középpontjába került, ám az alaposabb
tájékozódáskor abba a meghökkentő ténybe ütközhetünk, hogy ennek a
viszonylag új tudományterületnek még általánosan elfogadott definíciója
sincs. Joachim Scharfenberg így fogalmaz: „Szembesülnünk kell azzal a
különös ténnyel, hogy az egész világra kiterjedő pasztorálpszichológiai
mozgalom létezik anélkül, hogy valaki is megmondta volna, mik a
módszerei, milyen célokat követ, hogyan lehet mértéktartóan gyakorolni
és elsajátítani” A szakember tájékozódását a német nyelvű
pasztorálpszichológia területén Scharfenberg és Isidor Baumgartner
helyezte biztos alapokra. Ők voltak azok, akik megrajzolták a
tudományterület rendszerezett, átfogó képét, Heirbert Wahl pedig a
pasztorálpszichológia alapfogalmának kidolgozásához járul hozzá egy
szócikkel. Hármukon kívül még néhányan helyet kaptak ebben az
összefoglalásban, akik jelentős többletet tettek hozzá e tudományhoz,
vagy – ahogyan például Andreas Wittrahm – hozzájárultak a
pasztorálpszichológiáról rajzolt kép teljessé tételéhez. Most, hogy az
olvasó kezébe veszi Baumgartner egyik összefoglaló főművét, ezzel a
bevezető írással támogatjuk őt abban, hogy Baumgartner munkásságát és az
itt kifejtett gondolatokat el tudja helyezni a pasztorálpszichológia
ágas-bogas elmélethalmazában.
Kapható: igen
Teljes ár: 5000.- Ft
Kedvezményes ár: 4500.- Ft
Vissza a Vallás csoporthoz!
|