A könyv fő témája a magyarországi pszichoanalízis történetének egy kitüntetett periódusa, az 1918 őszétől 1919 augusztusáig terjedő forradalmi időszak. 1919 áprilisában a tanácskormány közoktatásügyi népbiztosságának rendelete alapján Ferenczi Sándort egyetemi tanárrá nevezték ki. Ő volt a világon az első olyan pszichoanalitikus, aki ebbéli minőségében kapott tanítási kötelezettséggel járó nyilvános rendes egyetemi tanári kinevezést. A könyv feltárja, hogy Ferenczi egyetemi epizódja miként kapcsolódott egyrészt a magyar felsőoktatás, ezen belül az orvosképzés 1918/19 folyamán végbement vagy tervezett átalakításaihoz, másrészt a pszichoanalitikus mozgalom akadémiai elismertetésre, legitimációra irányuló igényeihez. A kötet dokumentummelléklete közli az idevágó legfontosabb dokumentumokat – levéltári iratokat, cikkeket, leveleket – is. Ezek alapján rekonstruálható a folyamat, amelynek során Ferenczi és más pszichoanalitikusok átmenetileg helyet kaptak a budapesti tudományegyetemen.